Álomnapló

Lámpák az égen

2015.04.02. 20:58, Notti

Szokatlanul felhős éjszaka volt. A hold is alig látszott... Sétáltam az udvaron és az eget bámultam. Furcsa fényeket láttam felvillanni, majd előbukkantak a fény forrásai. Apró lámpák mozogtak a felhők körül. Hirtelen szörnyű érzés fogott el, menekülnünk kell.. Futottam az emeletre, hogy anyunak és öcsinek is szóljak. Közben ők is észrevették, elkezdték összeszedni az állatokat. A földszintre menekítettük le őket.. Miután végeztünk, bezártuk az összes ablakot, ellenőriztük, hogy senki ne tudjon bejönni. Kimentem, hogy bezárjam a bejárati ajtót, de közben észrevettem, hogy elkezdett esni az eső. Kitartottam a kezemet és azt kiabáltam: Nem savas eső esik.

Ezt éld túl...

2014.11.01. 13:38, Notti

Egy magas elhagyatott, beomlott betonépületben találtam magam. Rajtam kívül még 4 másik ismeretlen ember volt ott. Az épület tele volt csapdákkal, ám ezek el voltak rejtve. Meg kellett találnunk a kiutat.... Valahogy oda került közénk az az ember, aki kitalálta és megtervezte ezt az egészet. Megkértem rá, hogy lőjjön le, mert tudtam, hogy csak álmodom és fel akartam ébredni. Elővett egy piros fegyvert és a fejemhez tartotta. Mikor meghúzta volna a ravaszt, a fegyver átváltozott műanyag játékfegyverré... Nem tudott lelőni, ott ragadtam a játékban.. Kénytelen voltam részt venni benne... Találtam egy hosszú botot.. Azzal tapogatóztam magam előtt, hogy tudjam hol van csapda.. Miközben egyre beljebb jutottam megláttam egy embert a magas falak között.. Halott volt. Csak ott lógott a semmiben...

Hiszek az álmokban...

2014.10.15. 21:13, Notti

Hiszek az álmokban. Hiszem, hogy ezen a bolygón minden éjszaka megálmodják azt, ami van, volt és lehet. Hiszek abban, hogy bármi is történjen az álmainkban, az semmiben sem különbözik attól, ami az ébrenlétünk során történik velünk, és semmiben sem lényegtelenebb annál. Hiszem, hogy az álmok állnak a legközelebb ahhoz, ami a jelen korban élő embereknek rendelkezésére áll az időutazáshoz. Hiszem, hogy álmainkban képesek vagyunk ellátogatni a múltunkba, a jelenünkbe, a jövőnkbe. Hiszem, hogy álmomban már láttam életemnek azt a felét, ami a valóságban még nem játszódott le.

Néhány érdekesség az álmokról

2014.10.10. 13:21, Notti
Címkék: Érdekesség

Az álmok mindig is foglalkoztatták az embereket. De vajon mi teszi őket különlegessé? Már a korai civilizációk idején is nagy jelentőséget tulajdonítottak az álmoknak. A királyi udvarokban gyakran foglalkoztattak álomfejtőket is. Az 1800-as években a pszichoanalízis, Sigmund Freud és követője Carl Jung elméletei forradalmasították az álmok világát, megítélését. Azóta sokszor vizsgálták már az álmokat, de mindig újabb és újabb meghökkentő értelmezések, magyarázatok látnak napvilágot velük kapcsolatban.

1. Közös lidércnyomás
Az emberek gyakran tapasztalják ugyanazt a típusú rémálmot. Az egyik leggyakoribb az üldözéses álom, amelyben különféle szörnyek tűnnek fel. Érdekesség, hogy az ilyen típusú rémálmok gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt megfigyelhetőek. Az üldözés mellett gyakran álmodunk még eltévedésről, foghullásról, lezuhanásról és fulladásról is.

2. Álomlátás vakon
A látássérült emberek is legalább annyit álmodnak, mint látó társaik. Azoknál, akik születésük után, később veszítették el látásukat gyakran ugyanazok a képek jelennek meg alvásuk során, mint a látóknál. Azonban megfigyelhető, hogy azok, akik vakon születtek inkább érzésekről, érzékelésről álmodnak.

3. Gyermekek és az álmok
A kisgyermekek is álmodnak, ők azonban sok esetben eltérő dolgokat látnak álmaikban, mint az idősebb gyerekek vagy a felnőttek. Érdekesség, hogy a kisgyermekek három éves korukig nem álmodnak saját magukról.

4. Színes vagy fekete-fehér
Az emberek 12 százaléka fekete-fehér álmokat lát, semmilyen más szín nem jelenik meg álmaikban. Az alvásszakértők előtt máig ismeretlen, hogy a színes vagy fekete-fehér álmok mennyiben befolyásolhatják az álmodás során átélt érzelmek intenzitását.

5. Ötletek és álmok
Tudtátok, hogy néhány embert az álmaik tettek híressé? Az álom során előfordulhat, hogy remek ihletet kap az ember, amit aztán meg is valósít. Van benne igazság, hiszen a Stephenie Meyer által írt Alkonyat-sorozat is így keletkezett. A The Beatles együttes egyik tagja, Paul McCartney pedig megálmodta a híres „Yesterday” című slágert.

6. Zuhanás
A zuhanásról szóló álmok általában az éjszaka első felében jelentkeznek. Ez az időszak tekinthető az első alvási ciklusnak. Egy átlagos felnőttnél 8 óra alvás során 4-5 teljes alvási ciklus fordul elő. Aki zuhanásról álmodik gyakran egy hirtelen, összeránduló mozgásra riad fel. A zuhanás az álomban arra is utalhat, hogy az álmodó bizonytalannak, elveszettnek érzi magát az életben.

7. Álmok és az idő
Az álmok eltérő ideig tarthatnak attól függően, hogy az éjszaka melyik szakaszában álmodtok. A rövidebb álmok elalvás után szinte azonnal jelentkezhetnek. Az ébredéshez közelítő szakaszban azonban akár 45 percig is álmodhattok.

8. Megálmodni a jövőt
Időről időre előfordulhat, hogy megpillantjuk a jövőt álmainkban. Ezeket összefoglalóan prekognitív álmoknak nevezzük. Az egyik leghíresebb álombeli jövőlátás esete Abraham Lincolnhoz kapcsolódik, akik megálmodta a saját halálát. Három nappal később az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke gyilkosság áldozata lett, az elkövető pedig John Wilkes Booth, egy akkoriban népszerű színész volt.

9. A nők és az álmok
A nők gyakran álmodnak arról, hogy emberekkel teli házban vannak. Legjellemzőbb rémálmaik az üldözöttség, szeretteik elvesztése vagy az eltévedés. Tanulmányok szerint a nők a terhesség időszaka alatt sokkal élénkebb, mozgalmasabb álmokat látnak.

10. A férfiak és az álmok
Kutatások bebizonyították, hogy a nőkkel ellentétben, a férfiak sokkal inkább álmodnak arról, hogy kint, szabad térben vannak. A férfiak álmaiban a szexualitás is gyakrabban fordul elő. Rémálmaik általában agresszív, erőszakos témákról szólnak, mint például a harc, a küzdelem vagy a verekedés.

Bezárva

2014.10.10. 09:18, Notti

Egy bezárt kis szobában ébredtem. Rajtam kívül még 4 ismeretlen ember volt ott. A falak magasak voltak, feketére festették őket. Körülnéztem és 3 nagy fém ajtót láttam, amik előtt vöröses függönyök lógtak.  Semmilyen berendezés nem volt csak magas szekrények és egy kis fotelágy szörnyű állapotban. A többiek elmesélték, hogy kint szörnyen nagy tigrisek mászkálnak, arra várva, hogy megtaláljanak és széttépjenek minket. Hiába voltak ott a nagy fémajtók, olyan gyengének látszottak. Egy nagy tigris simán feltéphette... Próbáltam jól bezárni az ajtókat ás eltorlaszolni a bejáratokat nem sok sikerrel, majd felmásztunk néhányan a magas szekrényekre és várakoztunk, bár tudtuk ott sem leszünk biztonságban. Hallottuk a nehéz lépteket.. Majd a sikolyokat...

A legbelső szobák

2014.03.05. 15:54, Notti
Címkék: Vers

Álmos légy a hőség, ablakon döng, megül...
Néha kilépsz az álmok függönye mögül,
s amit körém terít a képzelet, oly nyers,
eleven, s profán, mint egy szürreális vers.

Horzsolod a való határát, borzongok,
legbelső szobáid átjárók, barlangok.
Lényed átlényegít, ismersz, s én ismerlek,
esendőséged megejt, nincs mit szégyellned.

Forrásod vizét mohón kortyolva ittam,
megmerítkezve meztelen titkaidban,
még szédülök, mint egy kerge szarvasünő,

de egyszerre mégis minden tovatűnő
az ébredés józan horizontján, távol.
A való fényében szétfoszlik a mámor.

Magam sem értem ez honnan jött...

2014.02.07. 18:23, Notti

# 01. Este volt. Felriadtam egy furcsa zajra. Megijedtem, ezért át akartam menni tesóm szobájába. Az ajtóig jutottam el. Nem bírtam tovább menni, mintha lebénultak volna a lábaim. Kínomba a falat próbáltam ütni, hátha felébred, de nem hallott engem. Szépen lassan elmúlt a bénulás. Felébresztettem tesómat, hogy valami nincs rendben, közben anyu is odajött hozzánk. Elmeséltem nekik, hogy furcsa hangot hallottam, átmentünk a szobámba.. A parketta egy kis téglalap alakban fel volt szedve, a helyén föld volt amiből répák nőttek ki..  Anyu teljesen ki volt akadva, hogy mit csináltam.. Minek ültettem répákat a szobám közepére? Eszembe jutott, hogy a törpenyulamnak szántam.

# 02. A víz alatt voltam, egy átlátszó, tengeralattjáró szerű gépben. Fölöttem egy lapos, korong alakú jármű lebegett. Nagyon félelmetes volt, ki akartam kerülni, de elkezdett magába szippantani. Szépen, lassan emelkedtem felfelé.. Furcsa volt, mert éreztem ahogy fölfelé húzza a testem.. Már majdnem ott voltam, mikor felébredtem.. Utána elég erős félelemérzett fogott el. Nehezen aludtam vissza.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!